Unalmas téma lesz a következőkben, mert ismét tollról lesz szó, szóval akit nem érdekel további oldalakat böngésszen nyugodtan. Van nekem ez a Pilot G-2 zselés Tollam, amit szeretek is, meg nem is, mert nagyon kézreálló az egész kialakítása, de a 07 elég vastagon fog, a 05 pedig karcolja a papírt. A kék tinta viszont is tetszett és miközben fotóztam a kézírásom, akkor esett le, hogy a golyóstoll vonásait nem annyira adja vissza a mobiltelefon optikája. Igazából a vékony vonalakhoz vagyok hozzászokva ezért is furcsa ez a vonalvastagság, amelyhez más tolltartás szükséges, hogy olvasható legyen, ha visszanézi majd egyszer ezeket valaki. Nagyobbik fiammal elmentünk egyet biciklizni, de előtte fel kellett pumpálnom a kerekeket, amit általában a benzinkúton szoktunk intézni. Majd úgy döntöttem, hogy nem fogunk oda elmenni, mert ki tudja hányan fogták meg a kompresszort. Ezért kerestem és találtam is egy viszonylag jó és nem túl drága pumpát, amivel a gumilabdákba is tudtam levegőt tenni, így egy jó darabig ez is rendben lesz.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése