Most látom, hogy htenete csak egy alkalommal írom a hét mondatot, amit azért sajnálok, mert sok dolog volt a héten is, amit meg tudtam volna fogalmazni. Szóval nem is gondoltam végig, hogy honnan indítsam ezt a bejegyzést. Korábbi hetekben beszereztem egy ugyanilyen jegyzetfüzetet, mint a mostani, majd félredobtam az összes noteszom és minden papírom, mert nem jönnek azok a számok, amelyekkel kapnék plusz motivációt, hogy tovább folytassam. Olyan ez, mint amikor nekiállok egy regénynek és nem olvasom végig, mert túl lassan olvasok és elvesztem közben a lendületet. Nem akartam ezt az érzést itt is átélni, hanem inkább folytattam az írást. Inkább olyan dolgokkal fogalalkoztam amelyben úgy éreztem, hogy fejlődnöm kell és minimalizáltam az alkohol fogyasztásom és a dohány fogyasztásom is, amelyet sikerült nagyon minimálisra csökkenteni, de nem tapasztaltam, hogy koncentráltabb legyek így szerintem fogytatom és meglátjuk, amit viszont észrevettem, hogy sokkal több öteletem van a hosszabb írásaimhoz és ez biztos, hogy ennek köszönhető. Plusz még az is közrejátszik, hogy kevesebbet vagyok közösségi oldalakon és produktivitásom sokat erősödött így átgondoltam azt is, hogy nem cserélem le a telefonom, pedig lejárt a részletfizetésem.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése