Egymás utáni két nap tudtam haladni Agota Kristof Trilógia című regényével, ami elég nyomasztó olvasmány, amiről fogok majd hosszabb szöveget írni, hogy mennyire tetszett. Az első része a könyvnek nagyon furcsa, nem folyamatos a regény első része, folyton megszakad azáltal, hogy pár oldalanként változik a téma, vagyis amit a cím is sugall, hogy A Nagy Füzet, tényleg mintha egy-két oldalt kitöltő fejezetek lennének, és mindegyiknek van címe. Ezt a könyvet lehetőleg ebben a hónapban igyekszem kiolvasni, hogy a hónap végén egy új történetbe tudjak belekezdeni. Új töltőkábelt viszont más most be kell szereznem a mobilomhoz, mert megrepedt a borítása . Viszont nem tervezek újabb készüléket vásárolni , pedig sokat gondolkodtam, hogy lecserélem valami jobbra. Egyelőre nem tartom indokoltnak, hogy lecseréljem egy kicsivel jobb kijelzős és több kamerás készülékre, mert mostanság amúgy sem fényképezek sokat. Inkább a social media oldalakat nézem, plusz egy két játék, ami a kikapcsolódásomat teljesen kiszolgálja zenehallgatás és pár sorozat mellett.

Megjegyzések
Megjegyzés küldése