Egész éjszaka esett az eső, sőt még hajnalban is, amikor kisfiam felsírt, ilyenkor tudjuk, hogy szomjas, és persze nem tudtam visszaaludni, ami nem jellemző rám. Azt mindenféleképpen le akartam írni így a tegnapi napra visszamenőleg, hogy meg szerettem volna tankolni az autónkat, mert nagyon minimális 9 km-re való benzin maradt a tankban. Felkerestem a szokásos benzinkutat, ahol tankolni szoktam, ami zárva volt, az üzemanyag pedig fogytán. A kezdeti pánik után még el tudtam menni a másikhoz, ahol megállva 1 km-re maradt a tartályban. Szóval ilyen sem fordult még el velem gyakran. Ma ismét palacsintát sütöttem, és csak most jöttem rá, hogy a serpenyőt mindig tűz forrón kell tartani, mert attól lesz tökéletes. Ráadásul beszereztem két füzetet a további írnivalóknak.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése